Teljes magasság (cm): | 150 |
---|---|
Lombmagasság (cm): | 150 |
Tőtávolság (cm): | 80 |
Darab / m2: | 1-2 |
Kiültetési javaslat: | I-II |
Felhasználási csoportok: | vízpartimitátorok (mesterséges vízpart); évelőágyba ültethető |
japánkert; modern (minimalista) |
Nemesítő: Régi Japán fajta, Európában a fajta nevét Kurt Bluemel adta. Jellemzők: Levelei keskenyek, fehér középpel, ritkán virágzik, csak a melegebb években igen későn. Díjnyertes: RHS Awars of Garden Merit 2001 A Miscanthus nemzetség 14-16 fajt foglal magában, többségük Kelet-Ázsiai elterjedésű, Kína, Korea, Taiwan és Japán területein honosak, de Afrika déli és keleti részein is találkozhatunk 2-3 fajjal. Ennek megfelelően ezeken a vidékeken régóta ismert és használt fűféle, gyakorlati jelentősége volt az építkezések során főleg tetőborításként vagy állatok takarmányozása céljából, puha virágzata népi játékok alapanyagaként szolgált, de többek között szerepet kapott a papírkészítésben is. Megjelenik sokféle motívumban, és népszokásokban, virágát díszítőértéke miatt vágottként is használják. Élőhelyén 2000 méteres magasságig húzódik a hegyekben, tápanyagszegény, gyenge minőségű talajokon is megél. Elnevezése görög eredetű, a „miskos” (szár/kocsány) és az „anthos” (virágok) szavakból tevődik össze, ami a virágzat szerkezetére utal. A genus nevét a svéd botanikus Nils Johan Andersson-tól kapta, 1855-ben. Amerikában sokféle köznéven találkozni vele, nálunk japánfű vagy molnárpántlika névvel illetik, Japánban „susuki” néven ismert. Európába és Amerikába is csak a XX. század kezdetén kerültek be, bár később nem csak díszítőértékük miatt lettek ismertek. A nyolcvanas-kilencvenes évek óta, mint energianövény (pl.: Miscanthus x giganteus) kutatások témái nagy mennyiségű biomasszájuknak köszönhetően. A díszfüvek között elsősorban a M. sinensis és fajtáit használják, ami bár Észak-Amerikában képes kivadulni, Európában nem invazív faj. A korai években a Miscanthus a díszkertészet olyan meghatározó alakjaihoz kötődik, mint a brit Gertrude Jekyll és az ír William Robinson. Érdemes megemlíteni a füvek használatát népszerűsítő Karl Foerster nevét, illetve Ernst Pages, Alan Bloom és Kurt Bluemel munkásságát melynek nyomán kerültek a nagyközönség elé mai napig elismert fajták a hatvanas évektől. Mai népszerűségük a modern, fűfélékben gazdag kerttervezéseknek is köszönhető, Piet Oudolf világhírű tervezéseiben is számtalan Miscanthust találni. A bő virágzáshoz igényli a napos fekvést, de a talaj iránt különösebben nem érzékeny, könnyen nevelhető. Szára merev, nádszerű, levelei hosszúak, keskenyek, változó mintázattal, merevséggel. A virágzat kiemelkedik, gyakran a vegetatív magasság dupláját is eléri, tetején tollszerűen könnyed a 20-30cm nagyságú kalász. Késő nyártól kezdve hozza látványos virágát, melyek a télen át is díszitik a kertet, kora tavasszal elég visszavágni az elszáradt ősszel színesedő lombot. A virágkötészetben is érdemes kipróbálni virágzatát, könnyed struktúrája egyedi hatású kompozíciókat teremt. |